Szombaton sem áll meg az élet a győri majálison: a Kiserdő ligetben egész nap változatos programokkal készülnek a szervezők minden korosztály számára.
A rendezvényen a színpadi fellépések mellett számos kísérőprogram is várja az érdeklődőket.
A különleges megmérettetés során egy tapasztalt sakkozó egyszerre több ellenféllel játszik. Jeszenszky József 2017 óta számos város- és falunapon, valamint fesztiválon tartott már ilyen bemutatót, amely nemcsak izgalmas, hanem látványos program is a közönség számára.
A szervezők a sakk mellett más élményekről is gondoskodtak: lesz vidámpark, horgászverseny, valamint erős emberek vetélkedője is. Természetesen a színpadi programok sem maradnak el. A nap folyamán fellép többek között a Hoppáré, az Alma Zenekar, az esti órákban pedig a Soulwave koncertje zárja a programot.
